Gurnam Kundalini Jóga

Gurnam Kundalini Jóga

Japji Sahib

2015. július 28. - gurnam

Hogyan hatnak rád a Paurik:

Guru Nanak: Pauri recitálása naponta 11x aktiválja  lelked, válassz ki egy fejezetet amivel dolgozni akarsz magadon, vagy lehet választani a teljes japji recitálását és ez mérlegeli a teljes lelked és ezirányba hat a teljes önvalódra.

Ahhoz hogy megértsd az Ek Ong Kart, figyelembe kell venni hogy a 10 test egyesítésével létrejött 11. test elérése hozza meg az élet megértését. 

A Tizenegy a hangáramot képviseli, a végtelenség forrását, melyből minden mantra ered. Yogi Bhajan a következőket mondta: „Ha a benned rejlő Isten és a benned rejlő ember párhuzamos összhangban van, akkor 11 vagy. Nincs benned kettősség, szent látással rendelkezel, és az igazság áramlik belőled. Semmit nem kell magadon k.vül találnod. A drágakövek mind benned vannak, gazdag vagy belül, elégedett és kiel.gült.” Ebben a tiszta tudatállapotban képes vagy minden eseményt Isten játékának tekinteni, és mindenkiben Istent látni. Akaratod szerint irányíthatod a tíz test játékát. Lényed minden részét egy személytelen, tágas térből irányíthatsz, mely lehetővé teszi, hogy a végtelenség áramoljon rajtad keresztül állandóan. „Ha bármikor, bármely pillanatban visszaélsz a spirituális erőddel, akkor negatív vagy, fanatikus. Nincs benned együttérzés, ami a különleges önzés jele. Az élet valósága az önzetlenség.”



Japji Sahib recitálás

Japji Sahib letöltés

Mool mantra eltávolítja a sorsot, a végzetet és megváltoztatja jólétre
01. Pauri tartalmazza a teljes tudás anyagot és isten extázisát, második fele a depresszió ellenszere felemel a depresszióból a bizonytalanságból a rémálmokból és a veszteségből
02. Pauri nyugodtságot és a stabilitást adja át
03. Pauri átalakítja az elégtelenséget elégedettséggé a depressziót átalakítja felemelkedéssé és az alacsony önértékelést teljes önbizalomba fordítja át
04. Pauri megáldja azokat akik beleragadtak a szegénység érzésébe és erre nincs eszköz a kezükben, és felrobbantja ezeket az érzelmi csapdákat mint egy villámcsapás
05. Pauri akkor kell recitálni mikor úgy érzed sikertelen vagy és amikor nem tudod elvégezni a munkád, mikor nem vagy képes valamire, ez sikert garantál neked
06. Pauri eloszlatja a határokat mikor úgy érzed korlátozott vagy, sarokba vagy szorítva, csapdában vagy kényszerítve,mikor kapzsi vagy, mikor hatalmi vágyat akarsz, mikor kontrolálni akarsz, amikor csapdába esel a saját területeden belül
07. Pauri Meg fog gyógyítani
08. Pauri Tökéletes bölcsesség erejet adja neked
09. Pauri Kiterjedést ad
10. Pauri Kecsességet, kegyelmet ad
11. Pauri Erényt ad
12. Pauri Szolidaritást ad az énnek, elismerést és Öntiszteletet ad amikor kicsinek érzed magad
13. Pauri Végtelenség okkult tudományát adja és mély intuíciót
14. Pauri Megmutatja neked az utad, amikor nem találod az a saját utad az életben mikor nem latod irányítani a sorsod, és amikor nem tudsz teljességet elérni
15. Pauri Felszabadulást hoz
16. Pauri Az univerzum struktúrájának tudását adja át
17. Pauri Szabadságot hoz és feltámadást
18. Pauri Az őrültség, a kishitűség mely érzései és az Önromboló magatartás ellen harcol
19. Pauri Elhozza az univerzális tudást, inspirációt és felismerest ad
20. Pauri Minden rossz tettedet elmossa, amikor a szörnyek a sarkadat szorítják
21. Pauri Fent tartja a státuszodat, a pozíciódat és a kegyelmedet
22. Pauri Győzelmet hoz a jogi vitákban, stratégiát ad neked
23. Pauri Eloszlatja a sötétséget és felemeli ez ént
24. Pauri Áttör minden határt a villámcsapás erejével, annyira erőteljesen, hogy ez meg a generációkat is érinti és megvan az ereje ahhoz, hogy legyőzze a szerencsétlenséget
25. Pauri Kielégíti az összes igényedet, bőség vagyon gazdagság minden a tied
26. Pauri A semmit mindenné teszi és az üzletben megszünteti a szerencsétlenséget a szenvedést és a veszteséget
27. Pauri Megmutatja az irányt mikor bele vagy ragadva egy helyzetbe, és nem látod az új lehetőséget magad elött, megszünteti az akadályokat, hogy átugord a gátakat
28. Pauri Ez a legerősebb felcserélése vagy kombinációja a szavaknak a világban, egyesít Istennel
29. Pauri Védelmező pajzs az ellenségektől és megszűnteti az ellenségeskedést az irányodba
30. Pauri Ráhelyez az Isteni trónra, szentté és bölccsé tesz
31. Pauri Az összes erényt lehozza a mennyországból
32. Pauri Megfizeti az adósságaidat és teljessé teszi a karmádat
33. Pauri Elpusztítja az egodat és előtérbe helyezi isteni mivoltodat, eltávolítja a negativitást semlegesíti a romboló természetedet, és megakadájozza, hogy másokat bántsál
34. Pauri Stabilitást hoz
35. Pauri Arra ad kapacitást, hogy teljesítsd a feladatod és beteljesíteni a felelősségi köreidet
36. Pauri Isteni felismerést adja és teljes megértését a teljes mennyországnak és a földnek
37. Pauri Kivágja a karmát és megszűnteti az összes rossz karmának a hatását
38. Pauri Arra ad lehetőséget, hogy újra írd a sorsodat
Salok Önelégedettséget okoz felemelkedést megértést és tiszteletet

süti beállítások módosítása